Keresés

2014. december 19., péntek

Kellemes ünnepeket!

Intézetünk munkatársai 2014. végén is vendégeket hívtak egyetemről és a könyvtáros szakmából, karácsonyi ünneplésre a hallgatók képviselőivel, s egymással, hiszen, ahogy Kiszl Péter fogalmazott, a szakmai együttműködéseken, oktatási és tudományos eredményeken túl, örülnünk kell jó emberi kapcsolatainknak is, óvnunk kell a békét és közös hangot, ami biztos alapja közösségünk nyugodt hétköznapjainak, hatékony munkájának, s meghatározó hátteret ad külön-külön, mindannyiunk életének. Feszültségek és konfliktusok a társadalmi, tudományos és egyetemi létben egyaránt gyakoriak napjainkban. Érettségi és szakmai pálya határán, most, egyetemi éveik alatt szembesülnek ezzel hallgatónk is, de azt reméljük, érzik és tapasztalják, hogy Intézetünkben mindig találhatnak kritikára és kölcsönös megértésére nyitott munkatársat, megszólítható és figyelmes oktatót. Minden leendő és volt kollégának, partnereinknek az egyetemen és tudományterületünkön kellemes pihenést, meghitt ünneplést kívánunk! Folytassuk együtt működésünket: 2015-ben!

Szép karácsonyt most, s önfeledt szilvesztert!


2014. december 16., kedd

Oktatóink publikációi a Könyv és Nevelésben

Intézetünk oktatóinak tanulmányaival indul a Könyv és Nevelés című szakfolyóirat legfrissebb, 2014. évi 4. száma:

Kerekes Pál - Kiszl Péter: "Műszálas" olvasás - mérlegen a nyomtatott és az elektronikus szöveg. 8-15. p.
Barátné Hajdu Ágnes: Diákok olvasási szokásai két szegedi középiskolában. Második rész: Olvasás és olvasmányok. 16-32. p.

2014. december 15., hétfő

Fogadóórák a vizsgaidőszakban

Kiszl Péter:
dec. 17. 11.00-12.00
jan. 14. 9.00-10.00
jan. 29. 13.00-14.00 (Előzetes bejelentkezés a titkárságon.)

Barátné Hajdu Ágnes:
dec. 17. 14.00-15.00
jan. 14. 13.00-14.00

Fodor János:
dec. 16. 13.00-14.00
jan. 7. 11.00-12.00
jan. 20. 11.00-12.00

Senkei-Kis Zoltán:
dec. 17. 12.00-13.00
jan 6. 12.00-13.00
jan. 14. 13.00-14.00

Németh Katalin:
dec. 16. 13.00-14.00
jan. 13. 13.00-14.00
jan. 20. 13.00-14.00

Köntös Nelli:
jan. 7. 9.00-10.00
jan. 21. 9.00-10.00
jan. 29. 9.00-10.00

Bibor Máté:
dec. 18. 12.00-13.00
jan. 8. 12.00-13.00
jan. 22 12.00-13.00

Bella Katalin:
dec. 19. 16.00-17.00
jan. 14. 12.00-13.00
jan. 26. 15.00-16.00

Boros Tibor:
dec. 17. 12.00-13.00
jan. 6. 12.00-13.00
jan. 20. 12.00-13.00

2014. december 5., péntek

Vállalati könyvtárosok műhelybeszélgetése

2014. november 27-én Kiszl Péter intézetigazgató meghívására az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézetében tartotta - elsősorban vállalati könyvtárosok számára meghirdetett - 19. műhelybeszélgetését a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Műszaki Könyvtáros Szekciója. Kiszl Péter (ELTE BTK) köszöntőjét és Kóródy Judit (Magyar Telekom Nyrt. - Infodok Kft., az esemény szervezője) bevezetőjét követően Varga Klára (ELTE Egyetemi Könyvtár) és Wittinghof Judit (Richter Gedeon Nyrt.) vitaindítója hangzott el a szakirodalmi adatbázisok menedzseléséről, majd az egyes szervezetek gyakorlatainak megismerésére került sor.
A rendezvényen - többek között - jelen volt az EGIS Zrt., a Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft., a Magyar Posta Zrt., a MÁV Zrt., az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont, az Opten Kft., az Országgyűlési Könyvtár, az Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ, az Országos Széchényi Könyvtár, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtár, Levéltár és Művészeti Gyűjtemény képviselője, valamint részt vett számos informatikus könyvtáros hallgató. A program a BTK Angol-Amerikai Intézet, illetve Germanisztikai Intézet könyvtárainak megtekintésével zárult.


2014. december 4., csütörtök

A "Tudós tanárok, tanár tudósok" konferencián

2014. november 10–11-én az ELTE Tanárképző Központja „Tudós tanárok, tanár tudósok – Konferencia a minőségi tanárképzésről” címmel tudományos szimpóziumot rendezett, amelynek a Bölcsészettudományi Kar adott otthont. Intézetünk oktatói, Barátné dr. Hajdu Ágnes tanszékvezető, Boda Gáborné dr. Köntös Nelli és dr. Németh Katalin tanársegédek a „Jó gyakorlatok a tanárképzés műhelyeiben” elnevezésű szekció keretében Az osztatlan könyvtárostanár mesterképzési szak indításának kihívásai a könyvtárostanár szak akkreditációjának lépéseiről címmel tartottak előadást, melyben részletesen beszámoltak a szak alapításának előzményeiről és általános körülményeiről. A jogszabályi környezet, a Nemzeti Alaptantervvel való kapcsolat, a végzett könyvtárostanárok a közoktatásban és az azon túli elhelyezkedési lehetőségei mellett az előadók kitértek a tanárképzésben, valamint a szakterületi modulban megszerzendő kompetenciák speciális kódolási rendszerére, és nem utolsó sorban a képzésben résztvevő gyakorlóiskolák könyvtárainak adottságaira is. A konferenciát kiemelt szakmai érdeklődés övezte. A két nap során több mint 500 résztvevő látogatott el a rendezvényre az ország minden pontjáról, határon innen és túlról egyaránt. Felsőoktatási és közoktatási intézmények, gyakorlóiskolák, minisztériumi, hivatali intézmények, szakmai szervezetek és a tanárképzést támogató társadalmi szervezetek is képviseltették magukat.

A konferencia honlapja
Beszámoló és fotók az ELTE Tanárképző Központjának honlapján

ELTE-LIS költségtérítés - 2015.

Informatikus könyvtáros képzéseink költségtérítése: 
 2015-ös adatok összehasonlítása:

Kattintson a grafikonokra a teljes méret megnyitásához (új ablakban). 


2014. december 3., szerda

Záróvizsgaidőpontok

Ezúton értesítjük BA képzésen szakzáró hallgatóinkat a januárban esedékes záróvizsga időpontokról:

Írásbeli záróvizsga BA:
2015. január 08. 10.00 MÚK 6-8. mfszt. 6.

Szóbeli záróvizsga BA:
2015. január 14. 09.00 MÚK 6-8. mfszt. 6.

Jó felkészülést, sikeres szakzárást kívánunk Önöknek!

ELTE-LIS keretszámok - 2015.

Informatikus könyvtáros képzések keretszámai 
2015-ös adatok összehasonlítása

Kattintson a grafikonokra a teljes méret megnyitásához (új ablakban). 

2014. december 2., kedd

ELTE-LIS országos szakirányválaszték - 2015.

Szakirányok és informatikus könyvtáros képzőhelyek 
Összehasonlítás a 2015-ös adatközlések alapján

Kattintson a táblázatokra a teljes méret megnyitásához (új ablakban). 
 BA képzés:


2014. december 1., hétfő

Emléktábla avatás Nyíregyházán

A nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár kezdeményezésére 2014. december 1-jén felavatták Fehér Gábor író-tanár és felesége, Popovits Margit gimnáziumi tanár emléktábláját annak az önkormányzati orvosi rendelőnek a falán, amelynek helyén egykor családi házuk állt. A szervező dr. László Gézáné - doktori programunk egykori hallgatója - moderálása keretében először prof. dr. Sebestyén György emlékezett meg nagybátyjáról, Fehér Gáborról és családjáról, majd a Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium igazgatónője, Huszárné Kádár Ibolya ismertette az ünnepeltek pedagógiai érdemeit. Befejezésként a gimnázium két tanulója olvasta fel egyrészt Kiss Lajos múzeumigazgató emlékbeszédét, másrészt Weöres Sándor Fehér Gáborról szóló versét. Az emléktáblát Csontosné Maleczki Ilona, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár mb. igazgatója leplezte le, illetve helyezte el a könyvtár koszorúját.


2014. november 28., péntek

A Fülöp Géza Könyvtártudományi Tudományos Diákkör intézeti fordulója

Az OTDK intézeti fordulóján, november 26-án mutatták be témáikat a 2015. április 15 és 17 között Debrecenben megrendezésre kerülő XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencián indulásra pályázó hallgatók.
A bírálóbizottságban jelen volt Barátné dr. Hajdu Ágnes (elnök), Dr. Senkei-Kis Zoltán és Dr. Bibor Máté (tagok), valamint jegyzőkönyvvezetőként Kőműves Renáta (az intézeti TDK új titkára).
A tartalmas, meggyőző előadások alapján a bizottság úgy döntött, hogy az alábbi hét téma képviselheti diákkörünket a tavaszi, országos konferencián:

1. Brém Zsuzsanna – Dubniczky Zsolt:  Környezetbarát fenntarthatóság a könyvtárakban 
Témavezető: Barátné Hajdu Ágnes
2. Császár János: Információbiztonsági kérdések a XXI. században
Témavezető: Senkei-Kis Zoltán
3. Kőműves Renáta: Brian Campbell Vickery osztályozási elképzelései
Témavezető: Barátné Hajdu Ágnes
4. Dula Marina: Többnyelvű tezauruszok
Témavezető: Barátné Hajdu Ágnes
5. Pőcze Viktória: Az információkereső nyelvek etikai és erkölcsi aspektusai
Témavezető: Barátné Hajdu Ágnes
6. Vig Dániel: Nyelveken és kultúrákon átívelő többnyelvű információkeresés
Témavezető: Barátné Hajdu Ágnes
7. Veilinger Tamás: A mozgókép archiválásának múltja és jelene Magyarországon
Témavezető: Fodor János

Gratulálunk és sok sikert kívánunk az OTDK-n Intézetünket képviselő hallgatóknak!


2014. november 18., kedd

Kerekes Pál a Fővárosi Törvényszék könyvtári szakmai napján

Kerekes Pál c. egyetemi docens előadást és e-könyv bemutatót tartott a Fővárosi Törvényszék könyvtári szakmai napján, 2014. november 17-én. A hallgatóság megismerkedhetett az e-book kultúra hazai kialakulásával, jelenlegi trendjeivel. E-könyv eszközöket is demonstrált az előadó.
(Fotó: Kovács Dorottya Mariann III. éves hallgató)

- Beszámoló az intézmény honlapján

2014. november 16., vasárnap

Intézetünk a közösségi hálón

Az ELTE Könyvtár- és Információtudományi Intézetének Facebook-oldalát a 2011-es tanévkezdéskor indítottunk, s három tanév leforgása alatt (nagyjából egyenletes, félévenként 50 fős növekedést mutatva) a napokban értük el a háromszáz fős kedvelői-lájkoló közönséget.
Az Intézet közösségi hálózati jelenlétét az ELTE szerverén állandóan elérhető, statikus információkat rögzítő honlapunk és a Blogger rendszerben naplószerűen vezetett hírblog mellett kifejezetten a fontos, de egyben széles körben érdeklődésre, megosztásra remélt információk közlésére alakította ki az Intézet hálózati jelenlétének felelőse, Dr. Fodor János adjunktus.
A kerek szám elérése alkalmából álljon itt néhány érdekes adat a rendelkezésünkre álló statisztikákból:
2006 augusztus 20-án indult blogunk közel 500 bejegyzésének megjelenítési száma rövidesen eléri a 70 000-et.
Facebook oldalunk legsikeresebb bejegyzései 500 - 700 felhasználó idővonalára jutottak el.
Eddig egy felhasználót kellett kitiltani, mert erősen gyanús volt, hogy robot.
Kedvelőink eloszlása a közösségi hálón: 73% nő (teljes Facebookon: 46%) 27% férfi (teljes Facebook: 54%).
Magyarországi kedvelőink mellett az alábbi országokból követik híreinket:  Románia, Franciaország, Dánia, Szerbia, Törökország, Olaszország, Ausztria, Finnország, Egyesült Királyság.
Nyilvánosan elérhető statisztikai adatokat találhatnak Facebook oldalunkról a SocialDaily oldalán.
Az oktatási oldalak kategóriájában jelenlegi pozíciónk a 46. (a "talking about" mérés alapján).

2014. november 15., szombat

Műhelybeszélgetés a vállalati könyvtárakról MKE - MKSz

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete Műszaki Könyvtáros Szekciójának következő műhelybeszélgetésére dr. Kiszl Péter intézetigazgató meghívására az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézetében kerül sor:

Műhelybeszélgetés a vállalati könyvtárakról
Szakirodalmi adatbázisok menedzselése
Helyszín: ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézet
1088 Budapest, Múzeum krt. 6-8. mfszt. 6-os terem

Időpont: 2014. november 27. csütörtök, 14.00-17.00 óra
Moderátor: Kóródy Judit

"Legutóbbi műhelybeszélgetésünk során rendre felmerült, hogy információs szolgáltatásaink alapvető forrásai egyre inkább az adatbázisok. Ezek menedzselése sokszor abban az esetben is a könyvtár kezében van, ha nem közvetlenül ott használják, hanem a fenntartó különböző szervezeti egységeinél. Nem kérdés, hogy a vállalati könyvtárakban rendelkezésre áll a szakértelem és az ehhez kapcsolódó szakmai nyelvtudás az optimális források kiválasztásához, a szerződéskötés lebonyolításához, a hozzáférés biztosításához és magához a tartalom leghatékonyabb kihasználásához is. A szükséges szolgáltatások kiválasztása viszont sokféle tényezőtől függ..."

Szívesen lát minden érdeklődőt az MKE Műszaki Könyvtáros Szekció Vezetősége!
Kóródy Judit

Visszajelzés a részvételi szándékról legkésőbb 11.26-ig: korody.judit@telekom.hu

2014. november 13., csütörtök

A KTE kitüntetésében részesült Barátné dr. Hajdu Ágnes

A KTE emlékérem kuratóriumának javaslata alapján a Könyvtárostanárok Egyesülete 2014-ben "Emlékérem az Egyesületért" kitüntetésben részesítette Barátné dr. Hajdu Ágnest, az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézetének tanszékvezető docensét. A KTE honlapján megjelent méltatásban hangsúlyozzák: "Barátné dr. Hajdu Ágnes a hazai könyvtárügy kiemelkedő egyénisége, aki hosszú évek óta ápol gyümölcsöző kapcsolatot a könyvtárostanárok közösségével, szívügyeként kezeli az iskolai könyvtárak és az ott dolgozó kollégák ügyét."
Elévülhetetlen érdemeket szerzett a könyvtárostanár képzés kezdeményezésében úgy az ELTE könyvtárosképzésében, mint a legjelentősebb vidéki képzőhelyeken. Az indoklás kiemeli Intézetünk Masters of Library and Information Science konferenciájának általa szervezett szekcióülését A könyvtárostanár képzés aktualitásairól, a témához kapcsolódó publikációinak és előadásainak nagy számát, jelentős szerkesztői munkáját s az egyesület céljait is aktívan támogató részvételét a hazai és nemzetközi könyvtártudományi szervezetekben.

Tanszékvezetőnknek szívből gratulálunk!

2014. november 12., szerda

Intézetünk az őszi szaksajtóban

Kiszl Péter: Könyvtárak a közösségért - New Yorkban. = Tudományos és Műszaki Tájékoztatás. 61. évf. 2014. 9. sz. 315-330. p.

Kerekes Pál-Kiszl Péter: E-book krónika: fejezetek az elektronikus könyv történetéből. = Korunk (Kolozsvár). 25. évf. 2014. 10. sz. 15-26. p.

Barátné Hajdu Ágnes: Diákok olvasási szokásai két szegedi középiskolában. Első rész: A minta és a szabadidős tevékenységek. = Könyv és Nevelés, 16. évf. 2014. 3. sz. 34-52. p.

Barátné Hajdu Ágnes: Könyvtárak, állampolgárok, közösségek: együtt a tudásért. Beszámoló a 80. IFLA konferenciáról. = Könyvtárvilág, 2 évf. 5. sz. 4 p. [2014. november 6.]

Kerekes Pál-Kiszl Péter-Takács Dániel E-könyvészet. A digitális könyvkultúra alapvonásai című kötetről a közelmúltban megjelent recenziók:
Csík Tibor: Elektronikus könyv és könyvkultúra. = Könyv és Nevelés. 16. évf. 2014. 3. sz. 109-112. p.
Koltay Tibor: Egy sokoldalú könyv az e-könyves kultúráról. = Könyvtári Figyelő. 24. évf. 2014. 3. sz. 387-390. p.

Kiszl Péter intézetigazgató 2014. október 20-án, az Országos Könyvtári Napok zárókonferenciáján, Kecskeméten tartott előadást Gondolatok az E-könyv, e-olvasás szakmai nap kapcsán címmel.

Fordítás:
Micle, Maria - Lovász Ágnes: A nemformális oktatás az ,,Iskola másként" oktatási program keretében Temesvárott. Ford. Barátné Hajdu Ágnes. = Könyv, könyvtár, könyvtáros, 23. évf. 2014. 9. sz. 12-16. p.

2014. november 11., kedd

Könyvtárlátogatás az Andrássy Egyetemen

2014. november 11-én az informatikus könyvtáros mesterképzés másodéves hallgatói a Társadalomtudományi és bölcsészettudományi tájékoztatás című kurzus keretében az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem könyvtáraiba látogattak. Némethné Szivi Zsófia, intézetünk egykori tanítványa mutatta be a Festetics Palota épületét, majd az egyetem könyvtárát, valamint az Osztrák Könyvtárat, melynek fő gyűjtőköre az Ausztriával kapcsolatos, illetve osztrák szerzők tollából származó művek.
A két könyvtár gyűjtőkörének, szolgáltatásainak megismerése után a csoport az egyetem által előfizetett szakadatbázisokkal ismerkedett, mint például a Beck-Online, vagy az EBSCO Political Science Complete, valamint az online szakfolyóiratokkal.


2014. október 28., kedd

Ajándékkötetekkel gyarapodott könyvtárunk

Kedves Oktatók és Hallgatók, Intézeti Könyvtárunk állománya a közelmúltban a Tinta Könyvkiadó ajándékkönyveivel gyarapodott. Az alábbi kötetek állnak rendelkezésükre:

Hollós János: Bevezetés a kommunikációelméletbe - A hírek értéke, 2013.
Szathmári István: Stíluseszközök és alakzatok kislexikona, 2010.
Bódi Zoltán: Informatikai fogalmak eredete, magyarázata és használata, 2010.
Kiss Gábor – Bárdosi Vilmos: Szinonimák - 20 000 rokon értelmű szó dióhéjszótára, 2008.
Balassa József: A nyelv élete - A nagyközönség számára, 2014.
Parapatics Andrea: Szlengszótár - A mai magyar szleng 2000 szava és kifejezése fogalomköri szinonimamutatóval, 2013.

2014. október 23., csütörtök

Konferencián Splitben

Marijana Misetic, a Horvát Könyvtáros Egyesület (CLA) elnöke meghívására Barátné Hajdu Ágnes tanszékvezető asszony képviselte a Magyar Könyvtárosok Egyesületét a 39th General Conference and Assembly of the Croatian Library Association-on.

A 2014. október 15 és 18 között megrendezett spliti konferencia témája: Libraries – from Mission to Strategy volt. A konferencia külföldi előadói között volt többek között Donna Scheeder az IFLA leendő elnöke, aki az IFLA trend Riport egyes elemeit ismertette, Gerald Leitner az IFLA Könyvtáros Egyesületek Menedzsmentje Szekció elnöke, aki az e-könyvekről és ezek jogi vonatkozásairól beszélt. A konferencia egy szekciója egyben az IFLA Jogi Könyvtárosok Szekciójának workshopja is volt. Itt Edita Bačic szervezésében a parlamenti és jogi könyvtárosok tanácskozását Donna Scheeder, valamint Claire M. Germain (IFLA Jogi Könyvtárosok Szekciójának elnöke) vitaindító előadása nyitotta meg.

A konferencia harmadik napján a közkönyvtárosok szervezésében meglátogattak egy - tíz évvel ezelőtt leégett, s most újjáépített - könyvtárat a varázslatos Kvar szigeten.

A közgyűlésen megköszönték Marijana Misetic leköszönő CLA elnök eddigi munkáját és Dunja Holcert választottak meg a következő időszakra a Horvát Könyvtáros Egyesület elnökének.

2014. október 20., hétfő

Élő, eleven műveltségért - sikeres szakmai napot rendeztünk

Egy bonyolult probléma megoldására, összegző tisztázására aligha vállalkozhat egy szakmai nap, de sikerrel, globális konferencia is csak ritkán. Az Intéztünk által az Országos Könyvtári Napok Okoskönyvtár tematikus napjának keretében szervezett E-book, e-olvasás rendezvény sikerének titka az lehetett, hogy létező szakmai érdeklődést szolgált magas szinten: a problémakör sokszínű, szakértői felmutatásával, a sztereotípiák kontextusának tisztázásával, elméleti és gyakorlati érdeklődést egyaránt kielégítő, kollegiális megközelítésben.
A Kar vezetését képviselve, ám jórészt saját, bölcsész-informatikai kötődésére  hivatkozva hangsúlyozta a kérdéskör fontosságát megnyitójában Orlovszky Géza, majd a digitalizálási projektekben korábban személyesen is részt vett Biró Albert fejtette ki a Könyvtári Napok nyitó satótájékoztatóján  már rendezvényünkre is utaló véleményét: az elektronikus könyvtárat ne csak a kormány digitalizációs programja alapján képzeljék el, hanem az e-könyv kérdéskör felől is.
Kiszl Péter megnyitójában - a közönséget egy 20 évvel korábbi szakmai programunk előadáscímeivel szembesítve - arra mutatott rá, hogy a könyvtárosképzésben már akkor évtizedekkel előre, a most jelenné vált problémák felé tekintettünk. Kritikus társadalmi, tudományos és üzleti problémák kezeléséhez csakis a minőségi képzés folyamatos fejlesztésével, az új elméletek oktatásba illesztésével biztosíthatjuk a mindenkor kompetens szakemberek megnyugtató jelenlétét.
S e problémák összetettségét a kerekasztalbeszélgetés során tapasztalhatta is minden jelenlévő, hiszen Kerekes Pál, - ki aznap reggeli tévés szereplésében a kételkedők meggyőzésére vállalkozva hívta fel a figyelmet rendezvényünkre és az e-bookokra -, szakmai napunk vitájához egy nyíltan e-book ellenes kiáltvány szerzőjét, Békés Mártont hívta meg. Békés, aki harcias, de kikerülhetetlenül jogos érvekkel éltette a nyomtatott könyvet, jó választásnak bizonyult, a vita tétje így az e-könyv jelentőségének bemutatása helyett a szakmai szempontú hozzáállások és elvárások kölcsönös tisztázása lett.
Könyvek, periodikák kiadói oldaláról (Molnár József, Sándor Júlia), a legnagyobb országos és legnagyobb városi könyvtárunk gyakorlata szerint (Dippold Péter, Káldos János) és a tudományos képzés elméleti szemszögéből (Kerekes Pál, Fodor János), bár a vitázó felek az időhatárokon belül egymást meggyőzni csak részben tudták, az egyértelművé vált, hogy a nyomtatott könyv jelentőségében, s jövőben megújuló szereplehetőségeiben senki sem kételkedik. A technológiai változásokra azonban akkor is reagálnia kell könyves-könyvtáros szakmánknak, ha részben azok felelősek a kedvezőtlen társadalmi változásokért, a műveltség, olvasáskultúra módosulásaiért. Szerepünk és viszonyulásunk az e-olvasás korához éppen azért fontos, mert résztvevőként, szolgáltatóként, kutatóként aktívan formálhatjuk az elkerülhetetlenül bekövetkező események hatását. Kerekes Pál szavaival: az e-könyv a jövő élő, eleven, dinamikus műveltségének  eszköze, ezért fontos, hogy ismerjük a jelenben, s képesek legyünk alkalmazkodni további fejlődéséhez.
A szakmai nap második fele az érdeklődők bevonására építve éppen ezt szolgálta: e-könyv kiadók kitelepült standjain konzultálva, e-kiadványok és elérhető készülékek széles skáláját kipróbálva a teltházas esemény 120 résztvevője nyugodt körülmények között ismerkedhetett eszközzel, tartalommal, olvasásélménnyel és kezelési sajátságokkal. Aki izgalomra vágyott, annak műveltséget, könyvtáros tájékozódási kvalitásokat is próbáratévő vetélkedést, s értékes nyereményeket is kínált a program: a letöltési verseny szerencsés résztvevőjének egy új Kindle olvasó tette évekre emlékezetessé e délutánt, de abban joggal bízunk, hogy minden résztvevő értékes, hasznos szakmai eseményként gondol majd vissza rendezvényünkre.

Kapcsolódó linkek:
- A résztvevő szakértők, kiállító e-könyv kiadók részletes megnevezése, felsorolása
Fényképek a szakmai napról - galéria
- Videófelvétel a kerekasztalbeszélgetésről
- Dr. Kerekes Pál interjú  MTVA Médiatár/Ma Reggel/okt.15./1ó25p30mp -

Beszámolók szakmai napunkról:
- Kerekes Pál: Válság vagy megújulás: kulturális és könyvpiaci trendek. IT-Business, 2014. 10. 28.
- Az e-könyv protézis, műláb vagy kultúraközvetítő eszköz? (EDUPRESS)
Beszámoló és statisztikák a szakmai nap interaktív szakaszáról (Könyvkonnektor)
- Pethő Anita: E-könyv - Az átmenet kora? Prae, 2014-10-24
- Fodor János: E-olvasásról a tagadás tükrében. Egy bölcsészkari vita tanulságai. - Könyvtári Figyelő, 60. évf. (2014) 4. sz. pp. 481-485.
- Németh Márton: E-könyvekről sokszemközt. Az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézetének szakmai napja. - Könyvtári Figyelő, 60. évf. (2014) 4. sz. pp. 486–491.
- Boda Gáborné KöntösNelli: Pro és kontra az e-könyvekről: E-könyv, e-olvasás szakmai nap az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézetében. - TMT. 61. évf. (2014) 11-12. sz.



2014. október 18., szombat

Intézetünk a Könyvtáros életpálya bizottság otthona

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete és az Informatikai és Könyvtári Szövetség Könyvtáros életpálya bizottsága szeptember 17-i alakulása óta üléseit a Könyvtár- és Információtudományi Intézetben tartja szerdánként.

A szervezet tagjai:
- az MKE részéről: Bartos Éva, Barátné Hajdu Ágnes, Kührner Éva, Eszenyiné Borbély Mária, Redl Károly
- az IKSZ részéről: Ásványi Ilona, Benczekovits Beatrix, Fülöp Attiláné, Haszonné Kiss Katalin, Horváth Sándor Domonkos, Nagy Zsuzsanna.
Elnöke: Barátné Dr. Hajdu Ágnes.

A bizottság a könyvtáros életpálya különböző állomásaihoz kapcsolódó lehetőségeket igyekszik kidolgozni és mintaként a már elfogadott pedagógus életpálya modelljére tekintenek. A bizottság számos elvi határozatot hozott. Ajánlásaink érintik a könyvtárban dolgozó valamennyi kategóriába sorolt munkatársat.

A javaslatokat először valószínűleg a november 26-i MKE konferencián ismerheti meg a szakma.

2014. október 15., szerda

Vendégelőadónk volt Nagy Marianna cégvezető

2014.október 14-én Nagy Marianna felszámolási és vagyonfelügyeleti szakközgazdász, az Agenor Consulting Kft. cégvezetője tartott előadást a Gazdasági, vállalkozói, jogi alapismeretek című alapszakos kurzus keretében.
Előadásának témája a fizetésképtelenségi- és megszüntetési eljárások ismertetése a vonatkozó jogszabályok és gyakorlati példák bemutatásán keresztül.
Meghívott vendégünk 15 éve foglalkozik, a hétköznapokban nem túl jól ismert, de a gazdasági életben nagy jelentőséggel bíró fizetésképtelenségi szakterülettel. Ez a szakmai tapasztalat tette lehetővé, hogy a száraz törvényi szabályozás bemutatása mellett az elmúlt másfél évtized gyakorlatából vett anonim példákkal színesített előadás érthetőbbé tegyen - a nem jogász hallgatóság számára is - egy különleges területet.

2014. szeptember 28., vasárnap

Könyvtártudomány elméletben és gyakorlatban

"A Tudományos és Műszaki Tájékoztatás (TMT) című könyvtár- és információtudományi szakfolyóirat  2014. évi (61. évf.) 7-8. összevont lapszámában közölt tanulmányok vezérfonala a valós könyvtári (munkáltatói) igényekhez igazodó képzés modellje az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karon, a számos partner közül kiemelve az Egyetemi Könyvtárral való - az utóbbi időben egyre szorosabb - közös munkát. Kiszl Péter tanulmánya az ELTE Egyetemi Könyvtára (EK), valamint a BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézete (KITI) 2007-től felerősödött, modellértékű eredményeket hozó, komplex szakmai együttműködésének kulcselemeit tárja fel, melynek következményeként a felsőfokú könyvtárosképzés tartalma a valós munkaerőpiaci igényekhez, illetve a foglalkoztatói elvárásokhoz igazítható és a központi könyvtár (továbbá a hálózat tagkönyvtárai) szűkös erőforrásai jelentősen kiegészíthetők. Boda Gáborné Köntös Nelli és Fodor János tanulmányai egy-egy szegmenset világítanak meg részletesen a konkrét - tudományosan is értékelhető - eredmények felmutatásával."
(Részlet Fonyó Istvánné Feladatok a felgyorsult fejlődés idején című szerkesztői ajánlójából)

A tematikus számban szereplő ELTE BTK KITI-s közlemények:

KISZL Péter: Könyvtártudomány elméletben és gyakorlatban - intézményi együttműködés az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (251-266. p.)

BODA GÁBORNÉ KÖNTÖS Nelli: Önértékelés gombnyomásra: a CAF online rendszer könyvtári adaptálásának lehetőségei (267-274. p.)

FODOR János: A megosztó hivatás. Könyvtári jelenlét a Facebook közösségi oldalon 2013/2014-ben (275-294. p.)

2014. szeptember 27., szombat

Tények feketén-fehéren 3.

Egyetemünk ismét közzétette aktualizált, infografika-ihletésű animációs bemutatkozását.
Ajánljuk figyelmükbe az ELTE youtube-csatornájával együtt, megtekintésre, megosztásokhoz:

2014. szeptember 25., csütörtök

Prof. Ragnar Audunson előadása

Intézetünk vendége volt 2014. szeptember 18-án Ragnar Audunson, az Oslo and Akershus University College of Applied Sciences professzora. Előadásának címe: Norwegian library law stating that libraries shall be independent meeting places and arenas for public debate in their communities.


Intézetünk Youtube-csatornáján megtekinthetik - további videóink között - korábbi, 2012-es budapesti előadását is.

2014. szeptember 24., szerda

Iparjogvédelem, információ, vállalkozás

2014. szeptember 24-én Pjeczka Etelka, a MineLight Kft. vezetője tartott rendhagyó előadást Kiszl Péter intézetigazgató Az üzleti információ elmélete és gyakorlata 2. című mesterszakos kurzusának keretében. Meghívott vendégünk visszatekintett arra, hogy a közszféra egykori alkalmazottjából hogyan lett információs kisvállalkozó, részletesen elemezve a cégalapítás és -működtetés előnyeit és hátrányait, mindennapi örömeit és buktatóit, majd - a MineSoft elektronikus adatbázis-szolgáltatásain keresztül - ismertette a szabadalmi tájékoztatás trendjeit.

2014. szeptember 22., hétfő

E-könyv, e-olvasás szakmai nap

M E G H Í V Ó 
E-könyv, e-olvasás
szakmai nap
az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar 
Könyvtár- és Információtudományi Intézete szervezésében
az Országos Könyvtári Napok Okoskönyvtár tematikus napjának keretében


2014. október 15. (szerda) 10:30 - 14:30 
ELTE BTK Kari tanácsterem 
1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A fszt. 39. 

Köszöntőt mond: 
Dr. Dezső Tamás, az ELTE BTK dékánja 

A rendezvényt megnyitja:
Biró Albert, az NHIT Szakértői Tanácsadó Testület elnöke 
Dr. Kiszl Péter, az ELTE BTK KITI intézetigazgatója

Vele vagy nélküle? 
Pro és kontra az e-könyvről. 
A beszélgetést vezeti: 
Dr. Kerekes Pál, az ELTE BTK KITI c. egyetemi docense 
Résztvevők: 
Békés Márton, történész, szerkesztő 
Dr. Dippold Péter, a FSZEK Központi Könyvtárának igazgatója 
Dr. Fodor János, az ELTE BTK KITI adjunktusa 
Káldos János, az OSZK különgyűjteményi igazgatója
Molnár József, a PC World főszerkesztője
Pál Dániel Levente, az ELTE Eötvös Kiadó főszerkesztője

Kapcsold be magad! 
Interaktív e-könyv olvasó bemutatók. 
Kipróbálható készülékek: Kindle, Kobo, Nook és sok más... 

Egész napos kiállítás és konzultációs lehetőség
az Akadémiai Kiadó, a Wolters Kluwer Kft, az E-könyv Magyarország, az ELTE Eötvös Kiadó, a Multimediaplaza és a Typotex standjain. 

E-könyv letöltési verseny 
Fődíj: egy Kindle e-könyv olvasó berendezés,
további nyeremények: szakkönyvek, letöltési utalványok.
A rendezvény koordinátora: 
 Boda Gáborné dr. Köntös Nelli tanársegéd, ELTE BTK KITI 

Minden egy helyen, amit az e-könyv olvasókról tudni érdemes!
Szeretettel várjuk Önt is!

Részvételi szándékát 2014. október 12-ig szíveskedjen jelezni
- regisztráció - 

Együttműködő partnereink
Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács 
Informatikai és Könyvtári Szövetség

2014. szeptember 18., csütörtök

Barátné Hajdu Ágnes az IFLÁ-n

2014. augusztus 15. és 21. között megrendezett 80. IFLA konferencián Lyonban intézetünket Barátné Hajdu Ágnes tanszékvezető asszony képviselte az MKE alelnökeként. Az idei IFLA konferencia szlogenje, vezető témája: "Könyvtárak, állampolgárok, közösségek: együtt a tudásért" címet kapta, ezzel is mutatva, hogy az alkalom az aktualitások mellett a jövő emberi kihívásaira is válaszokat keres.
Barátné Hajdu Ágnes az IFLA Tudásmenedzsment Szekció programbizottságának tagja, immár nyolcadik alkalommal vett részt az IFLA konferenciák programjának szervezésében, ebből Göteborgban (2010), Helsinkiben (2012) és Szingapúrban (2013) a Tudásmenedzsment Szekció nyilvános programjának igazgatójaként.
Idén a szekció ismét az egyik legtöbb (4) programot szervező és hallgatóságot vonzó csoport volt. Az idei nyilvános ülés témája általános érdeklődést keltett a lehetséges előadók körében is: Knowledge in the Digital Age - Libraries and librarians are managing the digital transformation. A szekció meghívott előadója, Alex Byrne volt IFLA elnök (2005-2007) váratlan távollétében is rendkívül színvonalas előadásokat hallhattunk:
KLAUS CEYNOWA (Bavarian State Library, Munich, Germany): Information in the Digital Knowledge Ecosystem – Challenges for the Library of the Future
ANDREAS DEGKWITZ (Library, Humboldt University, Berlin, Germany): “Yes, we can”, if we take over future tasks!
SIANG HOCK KIA, and YI CHIN LIAU and IAN ONG (Technology & Innovation, National Library Board, Singapore, Singapore): “Inter-connected Network of Knowledge – The NLB Journey”
FRED STIELOW (American Public University System, Charles Town, United States): “Proactive Digital Transformation and a Virtual Academic Library: The APUS Campus Guides Project”
Az előadások szövege megtekinthető az IFLA repozitóriumában, az IFLA Library-ban.


Az eddigi szerepvállalásának elismeréséül, Barátné Hajdu Ágnes beválasztották a következő évi tudásmenedzsment program szervező bizottságába (2014, Cape Town).
Barátné Hajdu Ágnes, mint az IFLA Knowledge Management Szekció programvezetője három fórumon tartott beszámolót:
- Knowledge Management Section, Standing Committee I. és II. meeting-en
- IFLA konferencián belüli ETO workshop-on
A konferencia kiemelkedő eseménye volt az Education and Training Section megalakításának 40. évfordulójára rendezett egynapos konferencia, melyet a francia könyvtárosképzés egyik fellegvárában, az École Nationale Supérieure des Sciences de l'Information et des Bibliotheques (ENSSIB) intézményében volt. A Tudásmenedzsment Szekció eseményein kívül Barátné Hajdu Ágnes a következő programokon vett részt: Műveltség és Olvasás Szekció, Információs Műveltség Szekció, Bill és Melinda Gates Alapítvány, Oktatás és Képzés Szekció, OCLC bemutatói, ETO aktuális kérdései, Iskolai Könyvtárak Szekció, Zöld könyvtárak, Könyvtáros Egyesületek Menedzsmentje Szekció és a küldöttközgyűlés.

2014. szeptember 14., vasárnap

Könyvtári Nap az Egyetemkertben

Hatodszor is megrendezték hallgatóink a Könyvtári Napot az Egyetemkertben. Az egyetemi campus forgalmas pontján felállított standokon és sátrakban megjelenő országos, fővárosi és szakkönyvtárak nemcsak az egyetemi léttel ismerkedő elsőévesek számára kínáltak most gyors és kedvezményes beiratkozási lehetőséget, de a kar valamennyi hallgatójának felhívhatták figyelmét szolgáltatásaikra, a beiratkozással igénybe vehető hasznos, s könnyen elérhető tájékozódási és kutatási lehetőségekre. A kígyózó sorokat látva bízhatunk benne, hogy az esemény a könyvtáros szakma és az egyetemi polgárok közös megelégedésére szolgált, s a hagyomány fennmarad. A rendezvényt önállóan megszervező informatikus-könyvtáros hallgatóságot idén is elismerés illeti!


További képek a szakos érdekképviselet Facebook galériájában.

2014. szeptember 12., péntek

Angola-ünnepség a Bölcsészettudományi Karon

2014. szeptember 17-én egész napos rendezvényt tart az Angolai Nagykövetség és az ELTE BTK Portugál Nyelv és Irodalom Tanszéke. Az Agostinho Neto és kora című konferencia a költő, orvos és politikus sokszínű személyiségét előtérbe állítva, Dr. Dezső Tamás dékán úr és Ő Exc. Lizeth Pena nagykövetasszony megnyitója után Angola jelenét és történelmi  kapcsolatait mutatja be.

A konferenciához két kiállítás kapcsolódik a Gólyavárban: az Egyetemi Könyvtár gazdag angolai anyagából Intézetünk oktatója, Dr. Bibor Máté által összeállított tárlat, s Kuanza, angolai festőművész alkotásai.

A hír bővebben az ELTE BTK honlapján.

2014. szeptember 10., szerda

Doktori iskola - tanévkezdés

Tisztelt PhD-hallgatók!

2014. szeptember 18-án (csütörtökön) 17:00 órától az Irodalomtudományi Doktori Iskola vezetője, Prof. Dr. Kállay Géza egyetemi tanár és Bodnár Kriszta doktoriskolai titkár tart tanévnyitó tájékoztatót az elsőévesek számára a képzéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról.

Helyszín: A épület 047-es terem.
További részletek a doktoriskola blogján olvashatóak [link].

A Könyvtártudományi Doktori Program tanévindító tájékoztatóját 2014. szeptember 25-én (csütörtökön) 13:00 órai kezdettel szervezzük intézetünk alagsori 105-ös tantermébe.

A 2014/2015. tanév őszi félévére a Neptunban meghirdetett szakmai tanegységek első foglalkozásai közvetlenül a tanévindító tájékoztató után, várhatóan 13:30-tól kezdődnek, a kurzusok további időpontjait is ekkor egyeztetjük. 

Tanulmányaikhoz sok sikert kívánunk és szeretettel várjuk Önöket!

Dr. habil. Kiszl Péter
doktori programvezető

2014. szeptember 9., kedd

Fogadóórák a 2014 őszi félévben

Tisztelt Hallgatók, oktatóink a 2014. őszi félévben is várják Önöket személyes konzultációkra fogadóóráikon:

Kiszl Péter: csütörtök 14.00-16.00 (bejelentkezés a titkárságon keresztül)
Barátné Hajdu Ágnes: szerda 10.30-12.30
Fodor János: kedd 11.30-12.30, szerda 13.00-14.00
Senkei-Kis Zoltán: csütörtök 15.00-17.00
Németh Katalin: szerda 10.00-12.00
Köntös Nelli: hétfő 15.30-16.30, csütörtök 12.00-13.00
Bella Katalin: hétfő 16.30-18.30
Bibor Máté: kedd 12.45-13.45, csütörtök 12.00-13.00
Boros Tibor: kedd 11.00-12.00, szerda 13.30-14.30

2014. szeptember 8., hétfő

Intézetünkben tart előadást Ragnar Audunson

2014. szeptember 18-án 13,30-kor Ragnar Audunson, az Oslo and Akershus University College of Applied Sciences professzora tart előadást intézetünkben.
Előadásának címe: Norwegian library law stating that libraries shall be independent meeting places and arenas for public debate in their communities.
Az előadás nyelve angol, fordítást nem biztosítunk.
Helyszín: ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézet 6-os tanterem.
A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. (lis@btk.elte.hu)
Korábbi előadása YouTube-csatornánkon megtekinthető.

2014. szeptember 5., péntek

Állásfoglalás az ELTE TÓK gólyatáborában elkövetett bűncselekményről

Az ELTE BTK Etikai és Hallgatói Fegyelmi Bizottsága dr. Dezső Tamás dékán kezdeményezésére 2014. szeptember 3-án 13.30-kor megtartott ülésén az alábbiakat állapítja meg: a sajtóból megismert, a TÓK gólyatáborában elkövetett bűncselekményt felháborítónak, elfogadhatatlannak, mélységesen elítélendőnek tartja. Megállapítja, hogy a felvételi eljárás során a Karon nincs mód megbizonyosodni a hallgatók erkölcsi feddhetetlenségéről.

A Bizottságnak a bűncselekménnyel kapcsolatban a rendőrségi és bírósági eljárás ideje alatt nincs eljárási jogköre. Ugyanakkor a Bizottság elhatározza, hogy a bűnösséget jogerősen kimondó bírósági ítélet ismeretében a hallgatói fegyelmi eljárást haladék nélkül megindítja.

Az Etikai és Hallgatói Fegyelmi Bizottság kezdeményezi, hogy az Egyetem minden rendelkezésére álló eszközzel akadályozza meg az ilyen és ehhez hasonló bűncselekmények elkövetését.

A Bizottság az ülésen részt vevő dr. Dezső Tamás dékánnal valamint a Hallgatói Önkormányzat elnökével, Sujtó Attilával egyetértésben csatlakozik az Egyetem által 2014. szeptember 2-án kiadott közlemény 4. pontjához, és kifejezi mélységen sajnálatát a sérelmet szenvedett hallgató iránt.

A Kar Etikai és Hallgatói Fegyelmi Bizottságának állásfoglalása.
Az ELTE közleménye a Gólyatáborokkal kapcsolatos vezetői döntésekről ITT olvasható.

2014. szeptember 1., hétfő

Online/Searcher 2014 július/augusztus

Könyvtárunk ajánlata:

10 – Hírek megosztása a versenypiaci hírszerzés támogatására: fogadjon a könyvtárra!
16 – Zörejek a Keresés Dzsungelében: Az ELK invázió
44 – A referenciatermékek apálya és dagálya
Vajon az online korszak aláásta a referenciaforrások minőségét?
54 – Mutasd a keresési kulcsszavaid!
Miért végződik néhány keresés nulla találattal? Két egyetemi könyvtáros több, mint 21.000 keresést elemzett, hogy megtudják milyen keresési stratégiákat használnak a diákok. Számos gyakran előforduló hibát találtak, melyeket a hallgatók az előfizetős adatbázisok kutatása közben vétettek.
56 – Az előrejelzés veszélyei és örömei: üzleti- hír- és társadalmi trendek kutatása

2014. augusztus 29., péntek

Könyvtáros gyakornoki pályázati felhívás

Az ELTE Bölcsészettudományi Kar Hallgatói Önkormányzata pályázatot ír ki 7 könyvtáros gyakornoki feladat ellátására:

Az alábbi Könyvtárakba lehet pályázni gyakornoknak:
Angol-Amerikai Intézeti Könyvtár 1 fő
Germanisztikai Intézet Könyvtára 2 fő
Központi Olvasóterem 2 fő
Történeti Intézet Szekfű Gyula Könyvtára 2 fő

A teljes felhívás IDE kattintva érhető el.

2014. augusztus 27., szerda

Tanévkezdési információk

Tisztelt Hallgatók! Szeretettel köszöntjük Önöket az új tanévben!
Ezúton szeretnénk ügyintézéseikhez segítséget nyújtani a következő - intézetünket érintő - kapcsolatfelvételi adatokkal:

A Könyvtár- és Információtudományi Intézet igazgatója,
az Információtudományi Tanszék vezetője,
a könyvtártudományi doktori program vezetője:
Dr. habil. Kiszl Péter egyetemi docens / lis@btk.elte.hu

A Könyvtártudományi Tanszék vezetője:
Barátné dr. habil. Hajdu Ágnes egyetemi docens / hajdu.agnes@btk.elte.hu

Intézeti titkár:
Boda Gáborné dr. Köntös Nelli egyetemi tanársegéd / kontos.nelli@btk.elte.hu

Intézeti oktatás- és tanulmányi felelős (tanulmányi kérelmek előterjesztése, felvilágosítás tantervi- és kredit kérdésekben):
Dr. Németh Katalin egyetemi tanársegéd /  nemeth.katalin@btk.elte.hu

Informatikus könyvtáros szakmai gyakorlatok felelőse:
Dr. Senkei-Kis Zoltán egyetemi adjunktus / senkei-kis.zoltan@btk.elte.hu

Intézeti könyvtár (nyitva tartás: hétfőtől csütörtökig 9-16 óráig; pénteken 9-14 óráig.) vezetője:
Dr. Patkósné Tóth Zsuzsanna / toth.zsuzsanna@btk.elte.hu

Intézeti előadó:
Moravcsik Szilvia / lis@btk.elte.hu
ügyfélfogadás (mfszt. 9.): hétfő, kedd 9-12 óráig; szerda, csütörtök 12-16 óráig

Elsős hallgatóinknak részletes információkkal a 2014. szeptember 1-jén (hétfőn) 10 órától megrendezésre kerülő kari tájékoztató napon szolgálunk a Múzeum körút 6-8. 11-es termében.

Dr. Németh Katalin oktatás- és tanulmányi felelős 2014. szeptember 2-án 10 és 11 óra között fogadóórát tart a félévkezdéssel kapcsolatos kérésekkel kapcsolatban.

A levelező tagozat konzultációs alkalmai a 2014/2015. őszi félévben:
BA levelező (páratlan heteken pénteken):
2014. szeptember 12.
2014. szeptember 26.
2014. október 10.
2014. november 7.
2014. november 21.
2014. december 5.
MA levelező (páros heteken csütörtökön és pénteken):
2014. szeptember 18-19.
2014. október 2-3.
2014. október 16-17.
2014. november 13-14.
2014. november 27-28.
2014. december 11-12. A konzultációk 9.00 órakor kezdődnek.

Tanulmányaikhoz sok sikert, örömöt és jó egészséget kívánnak a Könyvtár- és Információtudományi Intézet munkatársai!

2014. augusztus 1., péntek

Intézetünk az MKE vándorgyűlésén

A nyitó plenáris ülés egy részlete
A Magyar Könyvtárosok Egyesülete 46. vándorgyűlését Sopronban rendezte meg július 17. és 19. között. Intézetünket a rendezvényen Barátné dr. Hajdu Ágnes, az MKE külügyekért felelős alelnöke és az Informatikus könyvtáros SZHÉK hallgatói támogatását elnyert 16 hallgató képviselte.
A tanszékvezető asszony a külföldiek számára biztosított programok és a szervezési tevékenység mellett, a Határon túli könyvtárosok szakmai találkozóján töltött be moderátori tisztet.

Bakos Klára, Barátné Hajdu Ágnes
és a horvát, szerb, szlovák
könyvtáros egyesületek vezetői
Hallgatóink lelkesen vettek részt a szakmai és kulturális programokban, sőt a vándorgyűlés után Kőműves Renáta külön kirándulást is szervezett diáktársainak.
Intézetünk hallgatói külön is magukra vonták a kollégák figyelmét azzal, hogy sikeresen szerepeltek a különböző totókon és versenyeken. Laczkó Soma és Várkonyi Mária holtversenyben megnyerték a helyi szervezők által megfogalmazott, Sopronról szóló totót, míg Gujzer Zsuzsanna és Szabó Katalin a műszaki és az orvosi könyvtárosok szellemi vetélkedőjének két legeredményesebb résztvevője, akik mind értékes ajándékokat nyertek.

Hallgatóink a baráti találkozón

Hallgatóink a baráti találkozón

2014. július 31., csütörtök

ELTE-LIS felvételi statisztika - 2014.

A www.felvi.hu 2014 júliusi adatközlése alapján hazánkban - 2014 szeptemberében is - képzőhelyünkön kezdi meg tanulmányait a legtöbb informatikus könyvtáros BA és MA hallgató. Emellett természetesen továbbra is működik az országban egyedülálló, a tudósképzést szolgáló könyvtártudományi doktori (PhD) programunk.

BA felvételi eredmény - összehasonlító statisztika letöltése [.pdf]
MA felvételi eredmény - összehasonlító statisztika letöltése [.pdf]



2014. július 29., kedd

Ismét az élen: felvételi 2014.


A www.felvi.hu alapján készült összeállításból kiderül, hogy hazánkban - 2014 szeptemberében is - képzőhelyünkön kezdi meg tanulmányait a legtöbb informatikus könyvtáros BA és MA hallgató. Emellett természetesen továbbra is működik az országban egyedülálló, a tudósképzést szolgáló könyvtártudományi doktori (PhD) programunk.
A sikeres felvételikhez szívből gratulálunk, örömmel várjuk új hallgatóinkat!

BA felvételi eredmény 2014 [.pdf]
MA felvételi eredmény 2014 [.pdf]
A jelentkezési adatokról szóló statisztikák [link]
Korábbi statisztikai kimutatásaink blogunkban [link]

Kapcsolódó ELTE hírek:

Pótfelvételi!
Ezúton szeretnék felhívni a figyelmet az intézetünk által hirdetett alap- és mesterszakos pótfelvételi lehetőségekre, melyekkel kapcsolatos részletes információk elérhetők innen: [link - felvi.hu]

A szeptemberi viszontlátásig mindenkinek kellemes nyarat kívánunk!