Keresés

2014. július 20., vasárnap

Diplomaosztó - 2014


2014. július 17-én (csütörtökön) 10:00 órától, a Gólyavár Mária Terézia termében vehették át okleveleiket többek között informatikus könyvtáros alap- és mesterszakos hallgatóink is. Az ünnepi beszédet dr. Dezső Tamás dékán úr tartotta, melyben kiemelte, hogy tradicionálisan az intézményünkből kikerülő szakemberek alkotják a jövő véleményformáló értelmiségét. Dékán úr mellett dr. Kiszl Péter intézetigazgató (Könyvtár- és Információtudományi Intézet), dr. Juhász Dezső intézetigazgató (Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet) és dr. Eisemann György egyetemi tanár (Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet), valamint dr. Tóth Ilona hivatalvezető (Tanulmányi Hivatal) köszöntötte kézfogással az ifjú kollégákat.

Szívből gratulálunk és sikeres pályakezdést kívánunk!


Nincsenek megjegyzések: