Keresés

2014. augusztus 1., péntek

Intézetünk az MKE vándorgyűlésén

A nyitó plenáris ülés egy részlete
A Magyar Könyvtárosok Egyesülete 46. vándorgyűlését Sopronban rendezte meg július 17. és 19. között. Intézetünket a rendezvényen Barátné dr. Hajdu Ágnes, az MKE külügyekért felelős alelnöke és az Informatikus könyvtáros SZHÉK hallgatói támogatását elnyert 16 hallgató képviselte.
A tanszékvezető asszony a külföldiek számára biztosított programok és a szervezési tevékenység mellett, a Határon túli könyvtárosok szakmai találkozóján töltött be moderátori tisztet.

Bakos Klára, Barátné Hajdu Ágnes
és a horvát, szerb, szlovák
könyvtáros egyesületek vezetői
Hallgatóink lelkesen vettek részt a szakmai és kulturális programokban, sőt a vándorgyűlés után Kőműves Renáta külön kirándulást is szervezett diáktársainak.
Intézetünk hallgatói külön is magukra vonták a kollégák figyelmét azzal, hogy sikeresen szerepeltek a különböző totókon és versenyeken. Laczkó Soma és Várkonyi Mária holtversenyben megnyerték a helyi szervezők által megfogalmazott, Sopronról szóló totót, míg Gujzer Zsuzsanna és Szabó Katalin a műszaki és az orvosi könyvtárosok szellemi vetélkedőjének két legeredményesebb résztvevője, akik mind értékes ajándékokat nyertek.

Hallgatóink a baráti találkozón

Hallgatóink a baráti találkozón

Nincsenek megjegyzések: