Keresés

2014. december 4., csütörtök

A "Tudós tanárok, tanár tudósok" konferencián

2014. november 10–11-én az ELTE Tanárképző Központja „Tudós tanárok, tanár tudósok – Konferencia a minőségi tanárképzésről” címmel tudományos szimpóziumot rendezett, amelynek a Bölcsészettudományi Kar adott otthont. Intézetünk oktatói, Barátné dr. Hajdu Ágnes tanszékvezető, Boda Gáborné dr. Köntös Nelli és dr. Németh Katalin tanársegédek a „Jó gyakorlatok a tanárképzés műhelyeiben” elnevezésű szekció keretében Az osztatlan könyvtárostanár mesterképzési szak indításának kihívásai a könyvtárostanár szak akkreditációjának lépéseiről címmel tartottak előadást, melyben részletesen beszámoltak a szak alapításának előzményeiről és általános körülményeiről. A jogszabályi környezet, a Nemzeti Alaptantervvel való kapcsolat, a végzett könyvtárostanárok a közoktatásban és az azon túli elhelyezkedési lehetőségei mellett az előadók kitértek a tanárképzésben, valamint a szakterületi modulban megszerzendő kompetenciák speciális kódolási rendszerére, és nem utolsó sorban a képzésben résztvevő gyakorlóiskolák könyvtárainak adottságaira is. A konferenciát kiemelt szakmai érdeklődés övezte. A két nap során több mint 500 résztvevő látogatott el a rendezvényre az ország minden pontjáról, határon innen és túlról egyaránt. Felsőoktatási és közoktatási intézmények, gyakorlóiskolák, minisztériumi, hivatali intézmények, szakmai szervezetek és a tanárképzést támogató társadalmi szervezetek is képviseltették magukat.

A konferencia honlapja
Beszámoló és fotók az ELTE Tanárképző Központjának honlapján

Nincsenek megjegyzések: