Keresés

2015. december 14., hétfő

Balance és könyvtár

2015. november 28-án (szombaton) a Magyar Cirkuszművészeti Információs Központ és Adattár létrehozására irányuló projekt keretében az együttműködésben érintett oktatóink, hallgatóink és meghívott szakértőink a Fővárosi Nagycirkuszban megtekintették a Balance című előadást, majd Fekete Péter igazgató, miniszteri biztos és Kiszl Péter intézetigazgató, valamint Barátné Hajdu Ágnes tanszékvezető irányításával egyeztetést folytattak. Megállapodás született, hogy elsőként - doktoranduszaink bevonásával - előkészítő tanulmányt készül, mely helyzetelemzést ad és alternatívákat vázol fel a megvalósításra, továbbá felméri a MACIVA Nonprofit Kft. vonatkozó dokumentumállományát.

Fotók megtekintése
Előzmény: Hírünk az ELTE BTK KITI - MACIVA együttműködés bejelentéséről

Nincsenek megjegyzések: