Keresés

2016. január 18., hétfő

ELTE BTK - Nyílt Nap 2016.

Az ELTE Bölcsészettudományi Kara a Hallgatói Önkormányzattal együttműködve nagy sikerrel rendezte meg idei Nyílt Napját. Az ELTE BTK-ra felvételizni szándékozó érdeklődők közvetlenül tájékozódhattak a felvételi követelményekről, a 2016. szeptemberétől induló képzési programokról, szakirányokról, minorokról, s egy-egy mintaórán ízelítőt kaphattanak az őket érdeklő képzések jellegéből, irányultságából és hangulatából.
A megnyitót Prof. Borhy László, dékán és Murai László, a HÖK elnöke mondta, az érettségi-felvételi tájékoztatót  Dr. Cseszregi Tamás, az ELTE oktatási igazgatója, az alapképzési tájékoztatót Dr. Horváth Krisztina oktatási és tanulmányi ügyek dékánhelyettese, míg az osztatlan tanárképzési tájékoztatót Dr. Károly Krisztina, az ELTE Tanárképző Központjának főigazgatója tartotta.
A 11:30-tól kezdődő mintaórák között teltházas érdeklődés kísérte Dr. Fodor János, könyvtárak közösségi média-jelenlétét elemző előadását is, melyet a Szakos Hallgatói Érdekképviselet részletes, de a figyelmet végig lekötő, több szereplős tájékoztatója követett. Bízunk abban, hogy nem csak vonzó, de valós képet adtunk Intézetünk munkájáról, a könyvtártudomány jelentőségéről és a diákélet szépségeiről.

Reméljük, sikerült megerősítenünk választásukban leendő hallgatóinkat!

- a Nyílt Nap programja
- Facebook-esemény
- képek a Nyílt Napról

Nincsenek megjegyzések: