Keresés

2016. június 11., szombat

V4+ országok hagyományos konferenciája Brnoban

2016. május 31-én és június 1-én rendezték meg Brnoban a V4+ országok könyvtárainak immár hagyományosnak mondható konferenciáját. A konferencia főtémája a a digitális korszak lehetőségeit és csapdahelyzeteit járta körül, de a szekciók által tárgyalt kérdések ennél lényegesen tágabb körben mozogtak:

1. Nemzeti könyvtári koncepciók 2016 és 2020 között
2. A digitalizáció jogi aspektusai
3. Központi virtuális eszközök
4. Könyvtárosi hivatás
A konferencia előadásokat a Poster Szekcióban bemutatói egészítették ki.

Barátné Hajdu Ágnes az MKE elnökeként elsősorban a könyvtáros kompetenciákról beszélt, kitérve a kulturális életpálya aktuális kérdéseire is. A tanszékvezető asszony az ELTE Könyvtár- és Információtudományi Intézetében 2017. szeptemberétől induló a könyvtárostanár osztatlan tanári mesterképzési szakpártaggal összhangban, a könyvtárostanár hivatással kapcsolatos kompetenciákról is szólt előadásában, érintve az új képzés által kialakítandó könyvtárosi és tanári kompetenciák körét. Az előadásban vázolta hivatásunk humnánerőforrásának helyzetét, a lehetséges életpályamodellt, az előttünk álló feladatokat és a bevezetés várható ütemezését és lehetséges lépéseit. Előadásának címe: Competencies for Librarians and an Education form in the Master level. Magyarországot a konferencián előadással képviselte: Barátné Hajdu Ágnes, Dancs Szabolcs, Simon András; posztert mutatott be: Béres Judit, Jávorka Brigitta, Lengyel Réka.

- A konferencia honlapja
- Fényképek

Nincsenek megjegyzések: