Keresés

2016. november 27., vasárnap

Ismét a Piarista Központi Könyvtár vendégei voltunk

Mint emlékezetes, 2016. október 13-án az MA első évfolyam hallgatói látogattak a kegyesrendiek bibliotékájába, és ismerkedtek meg annak gyűjteményével, használatával, ill. az egyházi könyvtárak működésével.
Bő egy hónappal később, november 18-án ismét Baranya Péter volt kalauzunk, ezúttal azonban a BA harmadéves, könyvtörténet-specializációs diákjainak tartott kihelyezett tanórát. Ennek megfelelően a könyvtárvezető most a gyűjtemény történetére és muzeális állományára helyezte a hangsúlyt. Emellett beavatta hallgatóságát az állományvédelem egyes kérdéseibe és fölhívta a figyelmet a különféle régikönyves adatbázisokra is.
Természetesen nem maradt el a ritkaságok megtekintése sem. Közismert, hogy a Piarista Központi Könyvtár talán legféltettebb kincse az ún. Lászlófy-kódex. Az Ulrich von Lilienfeld Concordantiae caritatis c. művét tartalmazó, rendkívül gazdagon illusztrált, 1413-ban készült kéziratnak nemrég hasonmás kiadása is megjelent.
A gyűjtemény másik kódexét, egy 13. századi, Párizsban készült Bibliát eredetiben is megtekinthettünk. Talán kevésbé látványos, de nagyon érdekes volt a többi bemutatott ritkaság is: latin és görög nyelvű kódextöredékekbe, ill. pergamenre nyomtatott incunabulum-töredékbe kötött könyvek, ősnyomtatványok, supralibrossal ellátott kötések, 16. századi csillagászati és 18. századi növénytani munkák, a legrégebbi Magyarország-térképek egyike, II. Rákóczi Ferenc ábécés könyve stb.

Képek forrása: Piarista Központi Könyvtár
Concordantiae caritatis
Biblia parisiensis

Nincsenek megjegyzések: