Keresés

2017. február 26., vasárnap

Vendégünk volt Zsupán Edina

A Nyitott Napok 2017 tavaszi félévének első rendezvényére február 22-én került sor. Zsupán Edina, az MTA–OSzK Res Libraria Hungariae Kutatócsoportja Fragmenta Codicum Műhelyének tudományos kutatója Évszázadokon átívelő filológia: Jankovich Miklós Curtius Rufus-kódexe című előadásában elmondta, hogy Jankovichot mindenekelőtt könyv- és műgyűjtőkényt tartja számon művelődéstörténetünk. Tevékenységének egyéb területei kevéssé ismertek, filológusi oldala pedig mindezidáig ismeretlen volt a kutatás számára. Az előadás Jankovichnak ez utóbbi minőségét mutatta be, és azt igyekezett igazolni, hogy a bibliofil-gyűjtői szerepet a filológusi mivolt az ő esetében mindvégig kiegészítette, sőt meg is határozta. Jankovich gyűjtői intencióit számos esetben filológusi-szövegkiadói céljai jelölték ki. Zsupán Edina mindezt Jankovich egy különösen értékes kódexe segítségével mutatta be. Az OSZK-ban őrzött Curtius Rufus-kódex (Cod. Lat. 161) egyik szövegének (Angelo Decembrio, Super conditionibus pacis …) ugyanis maga a gyűjtő készítette el az editio princepsét 1825-ben, amely azóta is a szóban forgó mű egyetlen nyomtatott kiadása. Jankovich Miklós filológusi felkészültségéről, a szövegekkel való konkrét céljairól az általa iniciált Sallustius-fordítás (1811/1812) bevezetője is sok mindet elárul, a benne foglalt elvek elméleti kiegészítést nyújtanak Jankovich filológiai vívmányaihoz.


További irodalom:
- Berlász Jenő, Jankovich Miklós könyvtári gyűjteményeinek kialakulása és sorsa, Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve, 1970–1971, 109–173. [ link ]
- Jankovich Miklós, a gyűjtő és mecénás (1772–1846): Tanulmányok, szerk. Belitska-Scholtz Hedvig, Bp., Akadémiai, 1985 (Művészettörténeti Füzetek 17).
- Jankovich Miklós (1772–1846) gyűjteményei: Kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában, 2002. november 28 – 2003. február 16., szerk. Mikó Árpád, Bp., MNG – Pannon GSM, 2002 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1).

További képek az eseményről galériánkban (A fotókat Németh Katalin és Bibor Máté készítette.)
- Eseménysorozatunk honlapja
- Beszámolók a korábbi előadásokról

Nincsenek megjegyzések: