Keresés

2017. szeptember 9., szombat

IFLA projektek és akciók - Barátné Hajdu Ágnes előadása az ELTE Egyetemi Könyvtárban

2017. augusztus 31-én immár hatodik alkalommal rendezték meg a Hagyományok és kihívások szakmai napot az ELTE Egyetemi Könyvtárban. Az idei program alcíme: Zöld utat a jövőnek. Könyvtárak a fenntarthatóságért. Mint ahogy a cím jelzi is a fenntarthatóságot, a környezettudatosságot és a zöld elvet járták körül az előadások és beszélgetések mind hazai, mind nemzetközi aspektusból.
A konferenciát Darázs Lénárd, az ELTE általános rektorhelyettese nyitotta meg, akinek köszöntőjéből megtudtuk, hogy egyetemünk már az ősz folyamán el fogja fogadni az intézmény fenntarthatósági programját, s ilyen módon ez a rendezvény szorosan illeszkedik az aktuális egyetemi törekvésekhez.
A konferencia összefoglaló képet kívánt nyújtani a hazai és a nemzetközi zöld könyvtári törekvésekről, eredményekről az IFLA aktuális stratégiai törekvéseinek tükrében. Ehhez illeszkedően tartotta Barátné Hajdu Ágnes, az IFLA Igazgatósági Tanácsának tagja Könyvtári támogatás az ENSZ fenntartható fejlődési céljaihoz. IFLA projektek és akciók címmel előadását.

A délelőtt folyamán elhangzott további előadások:
Ritter Dávid, ELTE Informatikai Igazgatóság, igazgató: Smart egyetem
Dubniczky Zsolt, ELTE BTK Történeti Intézet Szekfű Gyula Könyvtára: A könyvtárak következő generációja: a zöld könyvtár
Mátyás Melinda, ELTE Egyetemi Könyvtár Gyűjteményszervezési Osztály: Beszédes Kálmán digitalizált hagyatéka az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban. Rajzok, kéziratok és megjelent írások

Délután két szekcióban folytatódott a program: az első szekcióban a könyvtár, mint a fenntartható építkezés része témakörét, a másodikban néhány adatbázis-szolgáltató, a konferencia tárgyához szorosan kapcsolódó tartalmait követhették az érdeklődők. A szekciók kötetlen szakmai beszélgetéssel zárultak.

- Fényképek az eseményről galériánkban
- További beszámoló az eseményről 


Nincsenek megjegyzések: