Keresés

2018. március 12., hétfő

Egyszerűen szeretnénk szolgáltatni mint a Google - Káldos János az OKR-ről

2018. március 1-jén Kiszl Péter intézetigazgató Piacgazdaság és könyvtárügy az információs társadalomban című mesterszakos kurzusa keretében Káldos Jánost, az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) Országos Könyvtári Rendszer Projekt (OKR) szakmai vezetőjét láttuk vendégül.
Káldos János Egy könyvtár változása - egy szakmai projektvezető szemszögéből című előadásában ismertette a könyvtári digitális átállás első korszakaként értékelhető OKR projekt várható eredményeit, különös tekintettel az Országos Könyvtári Platformra (OKP), a Közgyűjteményi Digitalizálási Stratégia (KDS) által kijelölt digitalizálási programra, illetve annak várható mennyiségi (és minőségi) mutatóira, a Digitalizálást Támogató Keretrendszerre (DTK). Kitért a digitális dokumentumokra vonatkozó kötelespéldány-szabályozás szükségességére, a webaratásra és webarchiválásra, a szabványosításra (MARC21, RDA), a névterek létrehozására és integrálására, a tartalommenedzsment rendszerek (Content Management System - CMS) modernizálására, a szerzői jogi vonatkozásokra és ezzel összefüggésben a General Data Protection Regulation (GDPR) életbe lépésére.
A prezentáció látványos eleme volt az OKR projektmenedzsment szoftverének bemutatása: a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) - OSZK alkotta konzorciumban mintegy 300 munkatárs, továbbá vállalkozók, támogatók munkáját kell határidőre összehangolni, folyamatosan monitorozva a kockázati tényezőket. A szakmai projektvezető szerint a 10 milliárd forintból megvalósuló, eddigi legnagyobb hazai könyvtárinformatikai fejlesztés sarkalatos pontja az OSZK egyidejű szervezeti átalakulása, a könyvtárosok szemléletváltása.
Káldos János élvezetes, adatgazdag, ugyanakkor szigorúan szakmai előadásai számunkra mindig szemléletformálóak. Érdeklődéssel várjuk az OKR kiteljesedését, az OSZK és ezáltal az egész magyar könyvtári rendszer szolgáltatásbővülését!

Fotók az előadásról galériánkban

Kapcsolódó bejegyzéseink:
Kiszl Péter és Káldos János a könyvtári digitalizálásról az M1 2017. november 5-i adásában
Káldos János Kiszl Péter meghívására, mesterszakos hallgatóink számára tartott korábbi előadásai:
Az OSZK informatikai fejlesztéséről (2017)
Az OSZK Librariában (2016)
Piacgazdaság és könyvtárügy - jövőkép 2050-ig (2015)

Előadássorozatunk következő vendége Fodor Péter, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója lesz.

Nincsenek megjegyzések: